Mire készülj?
Mozaikcsaládja nem azért lesz az embernek, mert szeretné, hanem azért, mert elvált szülőként ez az egyeltlen opció, ha újra tartós párkapcsolatra, családra vágyik.
Az új párkapcsolat azonban merőben más alapokról indul, mint anno, függetlenként, mert hozzuk magunkkal a múltunk szereplőit is:
- nemcsak a gyermekünket, hanem
- az exünket,
- a korábbi családból származó mintáinkat,
- szokásainkat,
- olykor a nagyszülők befolyását,
amelyek mind-mind hatással vannak az új kapcsolatunkra, a közös családunk működésére. És párunk is hozza a maga "csomagját", amiben nagy eséllyel más elemek vannak, mint a miénkben. Ezeket kell összehangolnunk, hogy a mozaikdarabok megfelelően tudjanak összekapcsolódni.
Ebben a folyamatban tudok támogatást nyújtani Neked, Nektek a pároddal.
Előtte hadd mutassam meg néhány, az életből hozott példán, mire és miért érdemes felkészülni, amikor elvált szülőként vagy elvált szülővel alapítasz párkapcsolatot.
1. Elvált anya és egyedülálló férfi kapcsolata
Az anya (nevezzük Klárának) válása után néhány évig egyedül neveli kisiskolás gyermekét. Ezalatt szoros kapcsolat alakult ki közöttük, mivel a hazánkban megszokott gyermekelhelyezésnek megfelelően exe csak kéthetente hétvégén tölt időt a gyermekükkel. Ez nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy apaként érdemben hozzájáruljon a gyermek neveléséhez, leginkább kapcsolódni kíván hozzá a rendelkezésére álló rövidke idő alatt, ami sokszor programok halmozásából áll.
Klára ezt nem nézi jó szemmel, szeretné, ha a szülői felelősségvállalásból jobban kivenné exe a részét. Közben megismerkedik valakivel (nevezzük Péternek), akinek nincs gyermeke, nem volt még házas, és úgy tűnik, elfogadja a helyzetet, hogy rögtön egy kis családot is kap szerelme mellé. Minden szépen indul, megvan az összhang az új felállásban, és miután összeköltöznek, Péter egyre nagyobb felelősséget érez a gyermek iránt, aminek Klára örül, és szívesen át is enged neki a feladatokból, ha már exére nem számíthat.
A kezdetben barátságos gyermek, aki közben elérte a kiskamasz kort, egyre távolságtartóbb és kezelhetetlenebb lesz, az iskolában is kezd rosszabbul teljesíteni. Klára és Péter ezt az apa következetlen (nem) nevelésének tudják be, egyre többet vitatkoznak erről egymással és a gyerekkel is, próbálják jobb belátásra téríteni, de mintha falakba ütköznének. Nem értik, mi történt, bár az apa hatása és a kamaszodás nehézségei jó indoknak tűnnek, csak éppen nem tudnak vele mit kezdeni.
Péter úgy érzi, rossz döntést hozott, mikor elvált anyával jött össze, kezd kicsúszni keze közül az irányítás, mert nem érzi, hogy hatni tudna a gyerekre, és mintha Klára sem állna mindig mellette. Kirekesztettnek érzi magát, akire csak azért van szükség, hogy az anyagi biztonságot megteremtse, de érzelmileg nem kapja meg, amire szüksége lenne.
Klára is elbizonytalanodik, hogy miért is kellett gyermektelen férfival kezdenie, Péter nem tudja megérteni a szülői problémáit, nem tudja elfogadni a gyermekét, és a sorozatos vitákban villámhárítónak érzi magát, ami kiveszi az energiáit. Egyre nehezebb megélnie az intimitást Péterrel, pedig mindennél jobban vágyik rá. Ugyanakkor gyermekét is félti, hogy elkallódik, és bűntudata van, amiért belesodorta egy újabb nehéz helyzetbe, pedig pont hogy biztonságot és békét szeretett volna neki nyújtani a válás után.
A gyermek pedig hol az apja, hol az anyja mellé áll, és nem érti, Péter, akit az elején még szimpatikusnak talált, miért kritizálja folyton, miért szól rá ezért is, azért is, amit az apjánál megtehet, azt ő miért tiltja meg neki. Az anyukája meg mintha Péter mellé állna, az ő érzéseivel pedig nem foglalkozik, ahogy szüksége lenne rá. Összezavarodik, nem tudja, mit csinált rosszul, mikor hogy kéne viselkednie, és egy idő után már nem is érdekli, nem is akar megfelelni senkinek sem.
Klára és Péter sok-sok éjszakát átbeszélgetnek a gyerekről, az exről, a kapcsolatuk értelméről. Egyre távolodnak, már a szexualitásban sem tudnak mindig feloldódni, és a párterápiát fontolgatják.
Mi lesz a kimenete ennek a szépen induló szerelemnek? Párterápia? Családterápia? Szakítás?
Ismerős ez a helyzet, szeretném tudni, hogy kerülhetem el a végkifejletet!
2. Elvált apa és egyedülálló nő kapcsolata
Az apa (nevezzük őt Lacinak) válása után elérte, hogy két kiskamasz gyermekéről felváltva gondoskodjanak volt feleségével. Nem akart hétvégi apuka lenni, és bizonyítani is akart, hogy ő igenis képes a gyerekeket ellátni egyedül, ellentétben azzal, amit exe állít róla. Ki is alakították a gyerekekkel a maguk szabályait, és bár ezek mások, mint amik az exénél vannak, de működnek. Viszont volt felesége rendszeresen számon kéri, hol a gyerekek szerinte hanyag öltöztetése miatt, hol azért, mert elfelejtett valamit az iskolai feladatokból, vagy azért, mert a gyerekek nála betegedtek meg, vagy fáradtak az esti közös programjuk miatt, a sor végtelen…
Nincsenek jó viszonyban, nem tudnak együttműködni, és ezt a gyerekek is látják, megszenvedik. Nem tudnak semlegesek maradni: ha az édesapjuknál vannak, neki hazudnak az édesanyjukról, ha az édesanyjuknál vannak, neki hazudnak az édesapjukról. És apjuk barátnőjéről (nevezzük Évának), aki pár hónapja költözött hozzájuk, és jó fej, kedves velük. Szeretnének mindenkivel jóban lenni, de úgy érzékelik a felnőttek kommunikációjából, hogy ezt nem tehetik. Lojalitáskonfliktus alakult ki bennük, amit nem tudnak másképp kezelni, csak ha próbálnak megfelelni a szüleik feltételezett elvárásainak. Amikor apjuknál vannak, bizony, el is felejtenek néhány dolgot az iskolai feladataikból, édesanyjuknak pedig időnként panaszkodnak Éva főztjére és idegesítő nevetésére. De édesapjuknak is elmondják, hogy anya nem engedi meg, hogy hétköznap leckeírás után cseteljenek a barátaikkal, vagy hogy pizsamában reggelizzenek, stb. Mindig jön egy újabb vitatéma, amiről lehet témázni, és számon lehet kérni egymás szülői teljesítményét.
Ebben a zűrzavarban próbálja megtalálni helyét és szerepét Éva, akinek nagyon szimpatikus, hogy Laci milyen gondoskodó apuka. Nem mindenben értett vele egyet persze, de úgy gondolta, ha esetleg közös gyerekük lesz, majd elsimulnak a különbségek, neki is lesz szülői jogosultsága. Az anyai ösztönei ébredezni kezdtek, és Lacival hamar eljutottak a közös baba gondolatáig. Mindenki örült, a gyerekek is, hogy lesz kistestvérük, egyedül a volt feleség érezte rosszul a hírtől magát, lám, Lacinak sikerült továbblépni, és még gyereket is vállal újra, amit pedig vele már nem akart. Ez még inkább nehezítette az exfeleség kapcsolatát Lacival, ami továbbgyűrűzött a gyerekek viszonyulására, és Laci bizonyítási vágyát is erősítette.
A babavárást is, de még inkább az elkövetkező kisgyermekes éveket mindez alaposan beárnyékolta, mivel Éva gyakran azt érezte, hiába a közös baba, mégis mintha Laci az előző házasságából származó gyerekeihez kötődne jobban, velük foglalkozik többet, legalábbis amikor náluk vannak, és csak kéthetente „kerülhet sor” a közös babájukra. Amikor apás hét volt, Laci a korábbinál is többet foglalkozott a nagyobb gyerekekkel, akiket kompenzálni is akart azért, mert ők nem lehettek állandóan vele, mint a kicsi. Amikor pedig csak hármasban voltak Évával és a babával, igyekezett, hogy behozza lemaradásait a munkájában, segítsen a háztartásban, így kevesebbet tudott mind Zsófival, mind a kisbabával foglalkozni.
Mire a kicsi óvodába került, eltávolodtak egymástól, és Laci úgy érezte, hiába lett volna lehetőség egy új kezdet sikerére, az exneje viszonyulása és Éva elégedetlensége ezt ellehetetlenítette. Válni nem akar, hogy ne sérüljön több gyerek miatta, de viszonyba kezdett az egyik kolléganőjével, akitől megkapja mindazt a megértést és támogatást, ami a zűrzavaros életében hiányzik neki.
Éva érzékeli, hogy baj van, hogy nem olyan irányba fordultak a dolgok, amerre tervezte és szívvel-lélekkel tett is érte. Becsapottnak érzi magát, akit kihasználtak, majd félretettek, amikor nem tudta ugyanazt nyújtani, mint a baba előtt. Élete kudarcaként élte meg ezt a helyzetet, és fülébe csengtek anyja szavai: „gyerekes férfival ne kezdj, mert neki mindig csak a második vagy a harmadik leszel!” Édesanyjának nem sikerült, de úgy érezte, ő mindent megtett azért, hogy másképp alakuljanak a dolgok. Nem tudja, hol rontotta el, de most már végigcsinálja, nem válik, legalább az ő kicsijük ne csonka családban nőjön fel…
Ismerős ez a helyzet, szeretném tudni, hogy kerülhetem el a végkifejletet!
3. Elvált apa és elvált anya kapcsolata
Tamás és Andi a válásuk után kb. négy évvel találkoztak, kapcsolatuk szerelem volt első látásra. Tamásnak két gyermeke volt az első házasságából, Andinak egy, korban pont passzoltak egymáshoz a gyerekek, a kiskamaszkor küszöbén álltak. A tesvérsorrend sem borult fel teljesen, mert Tamás nagylánya maradt továbbra is a rangidős, kisebbik pedig a „kicsi”, és közéjük ékelődött korban Andi lánya, aki viszont ezzel elveszítette az egykeséggel járó nyereségeit. Újra és újra meg kellett küzdenie a figyelemért, többszörösen is, hiszen az anyjával kialakított szimbiózisba egyik napról a másikra beékelődött egy férfi és két gyerek, akik sem rokonai, sem barátai nem voltak, mégis illett jóban lenni velük. Erre persze nem volt nagyon útmutatása, hogy hogy is csinálja, inkább csak arra, hogy hogyan ne. Ne akarjon folyton a figyelem középpontjába kerülni, ne szóljon mindig közbe Andi és Tamás beszélgetésébe, ne lógjon a férfin, ne kéregesse el a mozaiktesói dolgait, ne ölelgesse folyton az anyját, mikor Tamás is ott van, stb.
Andi azt sem tudta, hogy mi történik vele, körülötte, olyan káosznak tűnt az egész: végre megtalálták Tamással egymást, végre boldogok lehetnek együtt, de közben itt vannak körülöttük a gyerekek, akikkel elvileg minden stimmel ahhoz, hogy jól kijöjjenek egymással, valahogy mégse találja senki sem a helyét. Egyik gyerek panaszkodik a másikra, hol az egyiket közösítik ki, hol a másikat, és ők ott állnak felnőttként, de nem tudják, mit tehetnek, mit nem. Olvasgattak persze cikkeket, valahol értették, hogy nem lehetnek szülei egymás gyerekének, na de amikor helyzet adódott, akkor nem mindig tudták, ténylegesen mivel tennének jót…
Tamás és Andi nem vették észre, hogy a gyerekek úgy lázadtak kéretlen helyzetük ellen, hogy kijátszották egymás ellen őket. Tudták, hogy Andi anyaoroszlán, Tamás meg apaoroszlán, mindketten küzdeni fognak értük. Pedig azt nem is tudták, hogy Andiban az elején még ez a küzdőszellem sem volt meg, csak később eszmélt, amikor azt vette észre, hogy már jobban keresi a mozaikgyerekeinek a kedvét, mint az övének, csak hogy békesség legyen. Aztán persze változott a helyzet, ő is ugrásra kész volt, ha valami konfliktus adódott a gyerekek között. Ő is a saját gyereke igazát védte.
Tamás úgy érezte, hogy ebben a kapcsolatban nem lehet ő az első, mindig közéjük furakodik Andi lánya, sőt, mintha még az ő gyerekei között is ő akart volna első lenni mindig, mindenben. Féltette a gyerekei érzelmi biztonságát, ezért egyre határozottabban állt melléjük, bevonódva a belső konfliktusaikba, és egyre nyíltabban elhatárolódást mutatva a mozaikgyerekétől. Fel sem tűnt neki, ahogy ezzel lassan, de biztosan falakat épít maguk köré, nemcsak a mozaikgyereket szigeteli el egyre jobban a sajátjaitól, de a sorozatos feszültéségek révén Andit is távolítja tőlük. Ő sem ismerte a mozaikos alapszabályt, hogy felnőtt a felnőttel köt szövetséget, a gyerekeket pedig abban támogatják, hogy maguk alakítsák ki a belső hierarchiájukat. Ha ebben nem következetesek, borul az egyensúly.
Mindezeknek az lett a következménye, hogy nem mertek – bár próbálkoztak, de nem igazán tudtak – közös szabályokat hozni az együttélésüket illetően, mert hol Andi, hol Tamás próbált kiskapukat hagyni a vér szerinti gyerekek számára. Más értékeket tartottak fontosnak, és a konszenzusig nem jutottak el. Innen egyenes út vezetett a klikkesedéshez, vagyis a „te gyereked” „én gyerekem” tipikus mozaikos helyzetéhez, amiben mindenki a maga gyereke mellé állt, ahelyett, hogy közösen álltak volna ki a maguk által kiérlelt, közös értékrendjük mellett.
A gyerekek, ahogy nőttek, egyre távolodtak egymástól, és tudták, hogy nem is kell megerőltetniük magukat, mert a szüleik kiállnak értük (helyettük). A család lassan, de biztosan visszakanyarodott a közösre tervezett útról két egyszülős család együttélésévé, ahol mindenki a maga értékrendje szerint él.
Sem Andi, sem Tamás nem tudta, hogy a közös családi szabályrendszerüket hogyan is kellene kialakítaniuk, hogy azt a gyerekek is elfogadják. Azzal sem voltak tisztában, hogy mekkora szerepe van az új családtagok elfogadásában, kapcsolódásában annak, hogy a vér szerinti szülő hogy osztja meg figyelmét a kezdeteknél a gyereke és a párja között. És hogy egy mozaikcsaládban a felnőttek kezdeti pozícionális tekintélyétől miként vezet az út a kapcsolati tekintély eléréséig, ami hosszú távon a biztonságos kötődést, valamint a szülőtársi szerepek megszilárdulását segíti elő, ez pedig azt, hogy mindenki helyén érezze magát.
Működnek? Működnek. De nem együtt, nem szövetségben, egyensúlyban. Ki-ki a maga világában, újra és újra fellángoló feszültségekben, vagy az elvonulás, meg nem értettség csendjében.
Ismerős ez a helyzet, szeretném tudni, hogy kerülhetem el a végkifejletet!
Lám, három eset, három szerelem, lelkes indulás, majd tévutak, hibázások, félelmek okozta eltávolodás. De lehetne még sorolni a példákat, mert ahány kapcsolat, annyi kirakós. Valahol az a gond, hogy az egyszülős időszakban túl nagy szerepet kaptak a nagyszülők, akik az új partner feltűnésével nehezen engedték ki kezükből az irányítást. Van, ahol az a nehézség, hogy a megcsalt fél nem tudja elválasztani az elveszett társi szerepét a szülőiről, ezért nem tudnak együttműködni az ex-szel, sőt a gyerekeket is hangolja ellene. Emiatt aztán a gyerekek dolgát is megnehezíti, meg a saját új párjáét is, akihez emiatt a konfliktus miatt nem tudnak kapcsolódni a gyerekek. Vagy az is gyakori, hogy a bűntudatos szülő a szorongásait a gyerekek vég nélküli kompenzálásával próbálja enyhíteni, amivel értékrendi válságba sodorja őket, új párjával pedig folyamatosan konfrontálódik, mert ő meg szeretné racionalizálni a gyerekekkel töltött idő minőségét. És így tovább…
Sokáig azt érzik a párok, hogy minden nehézség, ami jön, az megoldható, azt meg fogják oldani, egészen addig, amíg rá nem ébrednek, hogy baj van. Közben – külső szemmel – jól láthatóak azok a pontok, ahol másképp lehetett volna tenni valamit. Másképp viszonyulni, mást előtérbe helyezni, másképp reagálni... Mi kell ahhoz, hogy ne várjuk ki a terápia vagy a szakítás szükségességét, hanem tegyük meg azokat a lépéseket, amelyek már kiérlelődtek sok ezer család tapasztalatai alapján? Mennyit érne akkor, amikor bajban vagy, hogy megelőzd??
Ez a válás utáni újrakezdésre való felkészülés tétje. Ha tudod, hol vannak a sárga vagy esetleg piros jelzőfények, akkor nem hajtasz tovább érzésből, hanem megállsz és megoldod a helyzetet. Mert van rá megoldás, vannak válaszok, csak meg kell ismerned őket. Pont mint a kreszben, amikor nem hajtasz bele az egyenrangú útkereszteződésbe jobbra tekintés nélkül. Mert tudod, hogy jöhet valaki, számítasz rá, nem ér felkészületlenül, és van lehetőséged fékezni. Hogy aztán épségben, sérülés nélkül érkezz meg az utadon.